médiafigyelő

Rádai Eszter

Ifjúság: autoriter lázadók

Gábor Kálmán szociológussal Rádai Eszter készített interjút

A fiatal korosztályok körében végzett vizsgálatok cáfolják azt a korábban közkeletû vélekedést, hogy az ifjúság - amely természeténél fogva lázad és természeténél fogva radikális - szükségképpen progresszív, egyúttal baloldali nézeteket vall, magától értetõdõen követi a szabadság, az egyenlõség és a testvériség értékeit. A legutóbbi, egyetemisták körében végzett vizsgálatok pedig e réteg korábbiaknál erõsebb jobbratolódására,sõt , a szélsõjobboldali eszmékkel való egyre mélyebb és kiterjedtebb azonosulására hívják fel a figyelmet, mondja a Felsõoktatási Kutatóintézet ifjúságkutató-csoportjának vezetõje.

- Az ifjúságkutatók mivel magyarázzák ezt a jelenséget?

- Az ifjúságszociológiában ez a kérdés már a nyolcvanas években fölvetõdött, Jürgen Zinnecker és Meredith Watts már akkor megállapította, hogy "Széles történelmi távlatból szemlélve valószínûtlen, hogy a progresszív politikai nézetek és az ifjúságcentrizmus között szükségszerû pszichológiai vagy életkori összefüggés állna fenn. Az ifjúságnak elkülönült társadalmi osztályként való percepciója, a felnõtt hatalom elutasítása és a független társadalmi és szexuális életvezetés vágya más történelmi korszakokban más társadalmi mozgalmakhoz is kapcsolódhat. Elképzelhetõ, hogy a politikai tartalom, a kifejezés konzervatív vagy nacionalista vagy más egyéb társadalmi-politikai stílushoz kötõdik, feltéve, hogy ilyen formák rendelkezésre állnak, és képesek arra, hogy az ifjúsági lázadás hordozójául szolgáljanak."

- A magyarországi ifjúságkutatás mikor figyelt fel erre a jelenségre?

- A 80-as évek második felében, amikor az elsõ közös, nyugatnémet-magyar összehasonlító vizsgálat zajlott, egyébként az volt az elsõ komolyabb hazai vizsgálat is ebben a tárgyban. Akkor a mi megközelítésünk szembe is fordult a tradicionális, ma is nagy hatású ifjúságszociológiával, amit Gazsó Ferencék képviseltek, mi ugyanis - összhangban a nyugati kutatások tapasztalataival - azt állítottuk, hogy kialakulóban van egy önálló ifjúsági identitás, vagyis a modern társadalomban a fiatal nemzedék mint önálló réteg jelenik meg. Addigra egyébként Nyugat-Európában ez már teljesen nyilvánvaló volt, és az is láthatóvá vált, hogy a 60-as években még a baloldali radikalizmushoz, illetve az újbaloldalhoz kötõdõ diákmozgalmak a 80-as évekre egyre közelebb kerültek a jobboldali, konzervatív értékvilághoz és mozgalmakhoz. Kicsit késõbb, 90-ben pedig egy nemzetközi, kelet-nyugati ifjúsági konferencián már az is felvetõdött, hogy ha a kelet-európai országokban a rendszerváltással feltételezhetõen felgyorsuló ifjúsági korszakváltás a már meglévõ és tovább élezõdõ rendkívüli társadalmi különbségek viszonyai között fog végbemenni, akkor vele párhuzamosan valószínûleg megszaporodnak és fölerõsödnek az erõszakos és szélsõséges cselekvések is.

- A fiatalság feltámadó vonzódása bizonyos konzervatív, sõt, szélsõjobboldali, esetleg erõszakos ideológiákhoz tehát csak Kelet-Európában számít újdonságnak, csak nálunk áll a közvélemény döbbenten e jelenség elõtt, mintha valami rendkívüli, csak ezen a tájon felbukkanó jellegzetesség lenne. Pedig ezek szerint ez a huszadik század végének és a huszonegyedik század elejének mindenfelé tapasztalható fejleménye.

- Igen, nálunk valamiért a közvéleményben egészen mostanáig élt a 60-as évek nagy illúziója: hogy az oktatás expanziója, az egyetemre járás kiterjedése meg fogja teremteni az esélyek egyenlõségét, és mindenki elõtt megnyitja a felemelkedés útját. És akkor majd az etnikai konfliktusok és a rasszizmus is megszûnik, és eljön a multikulturalizmus gyönyörû világa. Pedig már a nyolcvanas évekre kiderült, és ezt elõször Angliában mutatták ki, hogy van egy underclass, a fiatalok egyharmada tartozik bele, amely kihullik a társadalomból. És ez a "munkanélküliségi forgatókönyv" elõhozza és felerõsíti az elõítéleteket és az etnikai konfliktusokat.

Ráadásul mindez épp akkorra vált nyilvánvalóvá Nyugat-Európában, amikor a globalizáció minden korábbi kérdést új módon vetett fel. Például a fiatalok individualizációjának kérdését is, amely mind erõteljesebb, és ez magában hordja - épp a kiszámíthatatlantól, a változásoktól való félelem miatt - a nemzeti identitás erõsödését, a konzervatív értékek felé fordulást. Emlékszem, mennyire megdöbbent a 90-es évek elején egy finn kolléganõ, Helena Helvé, aki azifjúság értékrendszerével foglalkozott, amikor elõször szembesült a helsinki fiatalok idegengyûlöletével.

A másik intõ jel a 80-as években az volt, amit nem csak mi, a keletnémet kutatók is tapasztaltunk, hogy megjelent az agresszió és az erõszak, de a nyolcvanas évek végén még inkább csak a szakmunkás tanulók körében. De várható volt, hogy tovább fog erõsödni és terjedni.

- Miért és hogyan függ össze mindez az "ifjúsági korszakváltás" folyamatával?

- Az ifjúsági korszakváltás legfontosabb jellemzõje az ifjúsági életszakasz meghosszabbodása. Látjuk, egyre korábban válnak önállóvá a fiatalok, ma már ezt tizenhárom-tizennégy éves korra teszik, miközben tovább járnak iskolába, késõbb kezdenek dolgozni, és sokkal késõbbre kerül - ha egyáltalán - az önálló családi élet megteremtése. És ez a kvázi önálló élet - mert ezt a feltételrendszert a jóléti társadalom számos vonatkozásban teljesíti is az ingyenes felsõoktatással és más ingyenes szolgáltatásokkal, a diákhitelrendszerrel stb. - azt is jelenti, hogy azifjúság mint a társadalom új, önálló rétege jelenik meg, amelyen belül a nálunk mintegy négyszázezer fõt számláló, az ifjúság 25 százalékát kitevõ, önálló jellemzõkkel rendelkezõ egyetemista csoport bizonyos tekintetben egy további réteget képez, ez az egyik legmarkánsabb csoportja ma a 15 és 29 éves fiataloknak, és ez a réteg már tényleg a középosztályosodás terméke.

- Sajátos, rá jellemzõ életformával...

- Így van, és ezt még tetézi a szocializációs feltételrendszer megváltozása: a média világa, a kereskedelmi csatornák, amelyek teljesen erre a rétegre építenek, és a fogyasztói ipar, amelynek legfontosabb célközönségévé azifjúság vált.

- De hogyan tarthatjuk az ifjúságot önálló rétegnek, amikor pedig olyan sokféle, az ipari tanulótól a külföldön sokadik diplomáját szerzõ egyetemi hallgatóig, a zsákfaluban élõ, funkcionális analfabéta roma fiataltól a yuppie-ig? Hiszen ez a korcsoport majdnem annyira differenciált, mint maga a teljes társadalom.

- Ezért az ifjúsági korszakváltás másik - ugyancsak meghatározó - tendenciája az igen erõteljes individualizálódás: hogy egyre sokszínûbb változatai alakulnak ki az egyéni életutaknak. Ennek az ifjúságnak van egy leszakadó, underclass, társadalom alatti helyzetét újratermelõ része, és van egy mind komolyabb versenyhelyzetbe kerülõ része, ez a bizonyos új, fiatal középosztály. Amely azonban ma már nagyon másképp él, mint az elõdei, akik ha elvégezték az egyetemet, nagy biztonsággal számíthattak egy nagyjából stabil életútra. És nemcsak az öldöklõ verseny miatt, hanem mert az életutak hagyományos ritmusa is fölborult. És lehet, hogy a férjét vagy a feleségét külföldje szólítja a karrier, miközben õ itthon találta meg a boldogulását. Ezek naponta fölvetõdõ konfliktusokat eredményeznek, amelyek következtében ez az új réteg - fõleg Kelet-Európában, ahol korábban sokkal sivárabb, de biztonságosabb volt a világ - ma iszonyú nagy változást él át, mert ez a folyamat számára rendkívüli módon felgyorsult.

- Tehát ami Nyugat-Európában a hatvanas évek óta folyamatosan és fokozatosan zajlott le, az itt a rendszerváltást követõen egyik pillanatról a másikra következett be, miközben a társadalmi különbségek is rendkívüli módon megnõttek.

- Így van, tehát ez egy kettõs folyamat, amit együtt kell kezelni. A hagyományos baloldali megközelítéseknek egyébként épp ez az egyik komoly hiányossága: hogy nem tud egyszerre szembenézni ezzel a két folyamattal, a leszakadással és a középosztályosodással. Pedig szemben a Nyugat-Európában lezajlott korszakváltással, ahol a középosztályosodás és az oktatás expanziója kiegyenlítõdést is jelentett a különbözõ társadalmi csoportok között, nálunk a legrosszabb forgatókönyv szerint alakultak a dolgok. Ezzel is magyarázható a fiatalok értékorientációjában, viselkedésében bekövetkezett konzervatív fordulat, a stabilitás iránti igény megnövekedése, és a védelmet ígérõ, egyszerû és könnyen átlátható, kézenfekvõ identitások keresése.

- Tehát az állam szerepének felértékelése, a nemzeti értékek iránti fogékonyság erõsödése és a bezárkózás...

- Az állam és a nemzeti értékek felé, illetve egy bizonyos értelemben megfigyelhetõ a befelé fordulás, de az utóbbit azért óvatosan kezelném, ennek az események szerencsétlen egybeesése is lehet az oka. Mert nálunk az egyetemista réteg épp akkor kezdett tempósan és dinamikusan növekedni, és ezzel párhuzamosan a politikai érdeklõdése kiszélesedni, amikor tagjai lettünk az EU-nak.

- És ez szerencsétlen egybeesés volt? Miért?

- Igen, az, és én ezért az egész magyar társadalmat, de benne különösen az értelmiséget tartom felelõsnek. Mert a magyar társadalom becsukott szemmel ment az EU felé, azt gondolta az értelmiségi elitje is, hogy a csatlakozással minden problémánk meg fog oldódni. De hogy a változás miként hat majd a társadalom különbözõ rétegeire, azzal senki nem foglalkozott. Az pedig végképp nem érdekelt senkit, mit hoz a fiatalok számára.

És most, amikor tömegesen lépnek ki az egyetemekrõl a diplomával rendelkezõ fiatalok, derül ki, hogy az iskolai szelekció és szegregáció milyen nagy baj nálunk, és hogy nemcsak az oktatási rendszeré a felelõsség, és nem is csak a politikáé és az államé, hanem az egész társadalomé: a lokális szintek, a helyi társadalmak, a családok, és minden egyes ember maga felelõs azért, hogy mi történik a fiatalokkal. Nyugaton ez teljesen természetes. Angliában például, ahol legfejlettebb a civil társadalom, egy felelõsségi-kommunikációs négyszög alakul ki: a fiatalokról beszélnek a szülõk, a tanárok, maguk a fiatalok és a helyi hatalom képviselõi is, egészen a rendõrökig. Nálunk épp a közelmúlt eseményei mutatták meg, mennyire váratlanul érte például a rendõrséget a demonstrációkon megismert világ. Mert ott nem mindenki volt vandál randalírozó, a többség az élménykultúrán felnevelkedettifjúság volt, amely - nyilván azt hívén, hogy valami valóságshow közepébe csöppent, fotózta és filmezte önmagát a barikádokon. Tehát a társadalom nem figyelt oda a fiatalokra, nagyon kevés olyan tér alakult ki például a magyar társadalomban, talán a Sziget fesztivál a pozitív példa, ezért is foglalkozunk vele, ahol a fiatalok legalább látószögbe kerültek. És a politikára sem nehezedik semmiféle nyomás, amely kényszerítené, hogy egyáltalán foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Mert egy társadalomban nem elég az egyetemek kapuit megnyitni a feltörekvõ fiatalok elõtt, számukra karrierlehetõséget is kell nyújtani, kínálni, hiszen ezért vállalják a tanulást. Kiknek vannak ezzel kapcsolatban nehézségeik? Akik alsóbb rétegekbõl jönnek. Ha ennek nem találjuk meg az útját, akkor õ maga keresi meg õket, azok ellenében, akik szerinte ebben akadályozzák, akik az útjában állnak.

- Kik teremthetik meg ezt a karrierlehetõséget az alsóbb rétegekbõl érkezõk számára?

- Amikor Angliában tömegessé vált az egyetemre járás, bekövetkezett a felsõoktatás expanziója, akkor természetessé vált, hogy az egyetemeken munkáskultúrával foglalkoztak. Az elsõ nagy tanulmányok a munkásfiatalokról ott születtek. Nálunk ezt még nem vették észre. És én úgy gondolom különben, hogy ez elõször természetesen a tanárok, az értelmiség, a baloldal feladata, mert az esélyegyenlõség baloldali érték. De lehet a keresztény egyház feladata is, ha felvállalja.

- De hogyan?

- Például sokkal nagyobb szerepet kellene adni a szakkolégista mozgalmaknak, ahol azokat a tudásokat lehetne megszerezni, amelyek a humán területeken fontosak igazán, mert egy zseniális matematikus mindenütt zseniális. De olyan háttérismereteket a humán területeken az órán nem fog tudni elsajátítani, amire pedig szüksége lesz az érvényesüléshez, és amilyeneket az elitbõl jött társai az anyatejjel szívtak magukba.

- Kinek kellene ezeket létrehozniuk?

- Nézze, sokféle lehetõség van. Nyugat-Európában a harmincas években a katolikus egyháznak is voltak ilyen mozgalmai. Tehát szerepet játszhatnak ebben az egyházak, az értelmiség bizonyos csoportjai, a társadalom bizonyos civil szervezõdései, a helyi közösségek, a politikai pártok.

- Megpróbálom elképzelni, mi történne, ha az egyházak elindulnának ebbe az irányba. Nyilván megpróbálnák ezt a missziót összekötni valamiféle térítõ tevékenységgel, ami részükrõl érthetõ törekvés lenne, ám kiváltaná a liberális értelmiség bizonyos köreinek felháborodását, ami meg az õ részükrõl lenne érthetõ. Csakhogy így az egészbõl valami nagy, rosszízû politikai perpatvar kerekedne, amely aztán fel is emésztené az ügyet. Mert attól kezdve már a segítséget elfogadni, elutasítani is politikai állásfoglalás lenne. És hasonlóképpen járnának a politikai pártok is az efféle kezdeményezésekkel.

- Szerintem ez nagyon nagy baj, ezek a hadállások nagyon komoly problémát okoznak. Nálunk ha valamiben benne vannak az egyházak, az az ügy mindjárt politikai címkét is kap.

Pedig vannak olyan törekvések az egyházakon belül is, amelyek méltánylandók, szándékosan mondom többes számban, és amelyeket nem szabad elutasítani. Odáig azért el kellene jutni, hogy az nem probléma, ha valaki másképp vélekedik a világról, és mondjuk vallásos vagy konzervatív. Persze csak abban az esetben, ha a társadalom fontosnak tartja a demokrácia értékeit.

- Visszatérve az ifjúság politikai orientációjának kérdéséhez: mit mutatnak a felméréseik az agresszív, erõszakos ifjúsági kultúrák erõsödésérõl és terjedésérõl?

- Nálunk ez a jelenség is sokkal ellentmondásosabb, mint mondjuk Angliában, ahol a 60-as években feltûnt a szkinhed kultúra. Mert ott sosem találkozott, sem másutt Nyugat-Európában a politikával, távol tartotta magátt õle, és persze a politika sem engedte soha közel magához semmilyen megnyilvánulását. Magyarországon nem így van, itt a jobboldal sosem volt hajlandó hermetikusan elzárni önmagától ezt az erõszakos jelenséget, miközben a társadalom többsége kezdettõl fogva fasisztaként, rasszistaként bélyegezte meg, nem vette figyelembe, hogy ez a jelenség is - ha szeretjük, ha nem - az ifjúsági kultúra valamiféle terméke. Ezáltal oda is zárta a szkinhedeket a jobboldalhoz. Mára ezért is lett része a szkinhed ideológiának a trianoni trauma, egyúttal Trianon is feltöltõdött a szkinhed ideológiával, ahogyan a globalizációellenesség is feltöltõdött vele. Ennek következtében pedig az agresszív kultúra betüremkedett a fiatalok értékrendjébe.

- A fiatalság mely rétegeire vagy csoportjaira jellemzõ ez?

- A 80-as évek végén az alacsony státusú fiatalok körében terjedt, de csak nagyon szórványosan, és nem vált hatékony ideológiává. Aztán a 90-es években megjelent bizonyos elitgimnáziumok úgynevezett katonai tagozatos osztályaiban, például Egerben és Szegeden, ahol mint elit, érdekes információ terjedt el és vált gyakorlattá. És aztán a 90-es évek elején kezdett felfelé szivárogni.

- Hogy érti, hogy felfelé? Életkorban vagy társadalmi státus szerint?

- Mindkettõben. A gimnazisták körében is növekedett az elfogadás, és az egyetemisták körében is terjedt. De az erõszakos ideológiák látványosan csak a 90-es évek végétõl hódítottak teret a fiatalok körében.

- Pontosan mikor zajlott le ez a fordulat?

- 1997/98-ban volt nekünk egy elit-vizsgálatunk, elsõéves jogászhallgatókat kérdeztünk meg szerte az országban, és akkor észleltük elõször a baloldali-liberális értékrend hegemóniájának megszûnését, egyúttal a konzervatív értékek vezetõ pozícióba kerülését az egyetemi hallgatók értékválasztásában. És akkor tapasztaltunk elõször ebben a körben vonzódást bizonyos erõszakos cselekvések iránt, és észleltük a posztkonvencionális vagy radikális politikai cselekvési formák iránti érdeklõdést.

- Tehát a közvetlen részvétel elõnyben részesítését a parlamenttel szemben, az aláírásgyûjtést, a különféle - engedélyezett és nem engedélyezett - demonstrációkat, házfoglalásokat, a különféle engedetlenségi mozgalmakat, még akár az erõszakot is.

- Igen, ha úgy vesszük, végül is a 60-as évek diákmozgalmai is ilyenek voltak, nemcsak baloldali, hanem a hagyományos demokráciafelfogás kereteit feszegetõ, értékrendjét megkérdõjelezõ, radikális mozgalmak, hiszen lényegükhöz tartozott azautoriter , tekintélyelvû rendszer elleni lázadás. Ami önmagában még nem jelentett és ma sem jelent feltétlenül a demokrácia és alapértékei elleni támadást.

- Érdekes, hogy a radikális mozgalmak és a posztkonvencionális politikai cselekvés különféle megnyilvánulásai, általában a diákmozgalmak, amelyek korábban azautoriter államot és a tekintélyelvû rendszert támadták, ma Kelet-Európában épp az autoriter állam és a tekintélyelvû rendszerek védelmét tûzik a zászlajukra.

- Igen, ez a sajátossága a mi ifjúsági korszakváltásunknak, ami arra vezethetõ vissza, hogy a volt szocialista országokban az állami középosztály volt a leginkább privilegizált helyzetben. És épp ezek a privilégiumok kerültek most az egyetemisták egyre szûkebb csoportja esetében - akik mindmáig élvezik az állami kedvezmények teljes skáláját, az állami finanszírozást - veszélybe. Miközben ha megnézzük a hallgatók társadalmi hátterét, kiderül, hogy épp az õ szüleik iskolázottabbak és magasabb jövedelmûek, és akik fizetnek az oktatásért, azok alacsonyabb presztízsû, alacsonyabban képzett, alacsonyabb jövedelmû családokból érkeztek. Tehát amikor a tandíj ellen tüntetnek, akkor bizonyos értelemben - ha szabad még Marxot idéznem -, "nem tudják, de teszik" alapon amellett is tüntetnek, hogy a legszûkebb elit privilégiumai fennmaradjanak. És akik tüntetnek, azok éppúgy lehetnek jobboldaliak, mint baloldaliak, mert az állam meghatározó szerepének a követelése nem csak a jobboldalon szokás.

- Milyen érdekes, hogy hagyományos nemzeti és klasszikusan jobboldali, sõt, szélsõjobboldali jelszavak most épp a kádári privilégiumok fenntartását, megõrzését szolgálják.

- Ezért sincs okunk csodálkozni azon, hogy épp az egyetemista fiatalok körében hódít ez az ideológia.

- Mennyire hódít, mit lehet tudni errõl? Az egyetemi ifjúság többsége vall ma ilyen nézeteket, vagy csak egy feltûnõ, radikális, militáns kisebbség? És lehet-e tudni, milyen egyetemeken és milyen karokon hódít inkább, és hol kevésbé?

- Ebben óvatos lennék, hiszen egy hajlamai szerint, természeténél fogva lázadó csoportról, rétegrõl van szó, amely most ráadásul nagyon komoly kihívások elé néz, vagy már benne is van. Az ifjúságkutatások egyik fontos megállapítása, hogy a fiatalok körében mindig vannak véleményformáló csoportok, amelyek rendkívül következetesek és rendkívül radikálisak. És úgytûnik, hogy ezek a véleményformáló csoportok most jobban megszervezõdtek a jobboldalon, mint például a baloldalon.

- Hogyan képzeljük el ezeket a véleményformáló csoportokat? Kik a tagjai?

- Olyan emberek csoportjaiként, akik és amelyek az ideológiát gyártják, több évfolyamon keresztül. Eleinte a MIÉP bizonyos térhódítása volt megfigyelhetõ, aztán a Jobbiké, most pedig különbözõ szélsõjobboldali mozgalmaké, a Hatvannégy vármegyéé, a Vér és Becsületé vagy legalábbis a szimpatizánsaié. Azért nehéz megbecsülni õket, mert valóban szûk csoportokról van szó, amelyek befolyása azonban most, amikor a fiatalok is érzik saját bõrükön a globalizáció hatásait, valószínûleg erõsödni fog. Amiért a politikai osztály, és benne a baloldal is súlyos felelõsséget visel, tudniillik sosem fordított gondot arra, hogy azifjúság megértse és elsajátítsa a demokrácia gyakorlásához szükséges tudást. És ennek következtében létrejött egy olyan vákuum, amit a liberális és baloldali értelmiség is érez, és a politika is érzi, de ezeket látványos show-mûsorokkal nem lehet helyettesíteni.

- Mire gondol? Például arra, hogy a pártok, mondjuk a szocialista párt a választási kampányában ilyesmikkel operált?

- Igen, és hirtelen megjelentek a fiatalok mint díszlet. De akár komolyan is gondolhatták, én most senki jóhiszemûségét és õszinteségét nem akarom kétségbe vonni, csak azt mondom, hogy a demokrácia kérdéseinek a megvitatása nem történt meg, és minden vizsgálatunk azt mutatja, hogy a magyar fiatalok állampolgári ismeretei, a demokráciával kapcsolatos ismeretanyaguk Európában a legalacsonyabb.

- Kelet-Európában is?

- El kell oszlatnunk azt a félreértést, hogy mi vagyunk Kelet-Európában a demokrácia élharcosai.

- Mennyire életkorfüggõ mindaz, ami ezt a fiatalságot ma jellemzi? Az évek múlásával majd kinõ mindebbõl, vagy viszi magával most kialakított értékrendjét? És a helyükbe lépõk hasonló értékeket fognak-e vallani, vagy egészen másokat?

- Két ellentétes válaszom van erre. Az ifjúsági életszakasz kitolódása, meghosszabbodása azt jelenti, hogy van egy réteg, amely mindezekre fogékony. Ugyanakkor rendkívül dinamikus a réteg belsõ mozgása, tehát ha ma megkérdez egy huszonkét éves fiatalt a tizennyolc éves húgáról, akkor kiderül, hogy õ azt a világot már nem ismeri. Tehát az új korosztályok belépése nagyon gyorsan történik, és mindenkinek szélsebesen változik a helye. A Sziget-vizsgálat azért is izgalmas, mert már tíz éve csináljuk, és követni tudjuk az egyes évjáratokat, és tudjuk, hogy a következõ évek tizenöt-tizenhét évesei nem feltétlenül felelnek meg a mai tizenöt-tizenhét éveseinek.

Befejezõdött az ifjúsági korszakváltás, a fiatalok felismerték, hogy a munkát és az életformát maguknak kell kialakítaniuk - többek között ez derült ki a Felsõoktatási Kutatóintézet által a Sziget fesztiválon kilenc éve folyamatosan végzett felmérésének idei adataiból.

"A Sziget az egyik legkellemesebb terep a kutatásra. A kérdezõbiztosok által egyébként gyakran tapasztalt elutasítás itt minimális, a megkérdezettek - magyarok és külföldiek egyaránt - rendkívül közlékenyek" - mondta az MTI-nek Gábor Kálmán szociológus, a Felsõoktatási Kutatóintézet Ifjúságkutatási Csoportjának a vezetõje.

Kifejtette: a felmérésekbõl kiderül, hogy a Szigeten járók több mint fele egyetemi, vagy fõiskolai hallgató, szinte mindegyiknek van mobiltelefonja, nyolcvan százalék rendelkezik számítógéppel, DVD-lejátszóval, és csaknem mind használja az internetet.

"Érdekes, hogy míg a Szigetre érkezõk egyharmada rendelkezik saját autóval, egynegyede pedig saját lakással, addig mindössze harmaduk végez állandó munkát. Egyik legfontosabb problémának a munkanélküliséget tartják, de a rangsorban 'elõkelõ' helyet foglal el a bûnözés, az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás is" - mondta Gábor Kálmán.

"Az elõzõ évekhez képest a legfontosabb változás, hogy az ifjúsági korszakváltás befejezõdött, egy olyan fiatal középosztály alakult ki, amelyik bárhol megállná a helyét Európában. Ez a generáció már tisztában van vele, hogy a munka világát, a saját életformáját magának kell megteremtenie. A Sziget beilleszkedett a globalizált világba, ami a külföldi résztvevõkkel való kommunikációban is megnyilvánul: míg a korábbi években jobban elkülönült a külföldrõl érkezõ és a magyar látogatósereg, mára feloldódtak a nemzeti és nyelvi korlátok. Nem okoz problémát a nemzeti identitás kifejezése sem, nem fütyülnek, ha egy finn vagy francia zenekar rajongói a nemzeti lobogót lengetik" - számolt be a tapasztalatokról a szakember.

Gábor Kálmán elmondta, hogy a magyarok nyitottsága kétirányú: a fiatalok 25 százaléka tanulni, 37 százaléka pedig dolgozni szeretne külföldön (a legfõbb célországok Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, de egyre népszerûbb Franciaország és jó néhány dél-európai ország is). Ma már egyre többen vállalnak munkát a tanulás mellett, sõt, a szigetre érkezõk egytizede - felszolgálóként, tudósítóként, szociális munkásként - a helyszínen dolgozik.

A Felsõoktatási Kutatóintézet tanulmányaiból kiderült, hogy a fiatalok számára az állam megszûnt az elsõ számú "problémamegoldó" lenni, egyre fontosabbnak tartják az állampolgár szerepét, az idén már több mint 40 százalékuk kapcsolatban van valamilyen civil szervezettel.

A Szigetre továbbra is a generációk békés együttélése jellemzõ, a 30- 40 évesek is kijönnek, de jelentõsen nõtt a 17 év alatti látogatók száma is" - mondta Gábor Kálmán.

A Felsõoktatási Kutatóintézet munkatársai 1997 óta kutatják a Sziget Fesztivált, idén több mint negyven munkatársuk - köztük szegedi, budapesti, kolozsvári egyetemisták - kérdezi a látogatókat. A Sziget-kutatást ez évtõl az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztõ és Kommunikációs Központ koordinálja.

(MTI)

A szigetlakók több mint fele egyetemi, vagy fõiskolai hallgató, szinte mindegyiknek van mobiltelefonja, nyolcvan százalék rendelkezik számítógéppel, DVD-lejátszóval, és csaknem mind használja az internetet. A Felsõoktatási Kutatóintézet felmérése szerint míg a Szigetre érkezõk egyharmada rendelkezik saját autóval, egynegyede pedig saját lakással, addig mindössze harmaduk végez állandó munkát. Egyik legfontosabb problémának a munkanélküliséget tartják, de a rangsorban 'elõkelõ' helyet foglal el a bûnözés, az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás is.

Gábor Kálmán, a kutatóintézet Ifjúságkutatási Csoportjának a vezetõje elmondta, hogy 'az elõzõ évekhez képest a legfontosabb változás, hogy az ifjúsági korszakváltás befejezõdött, egy olyan fiatal középosztály alakult ki, amelyik bárhol megállná a helyét Európában. Ez a generáció már tisztában van vele, hogy a munka világát, a saját életformáját magának kell megteremtenie. A Sziget beilleszkedett a globalizált világba, ami a külföldi résztvevõkkel való kommunikációban is megnyilvánul: míg a korábbi években jobban elkülönült a külföldrõl érkezõ és a magyar látogatósereg, mára feloldódtak a nemzeti és nyelvi korlátok. Nem okoz problémát a nemzeti identitás kifejezése sem, nem fütyülnek, ha egy finn vagy francia zenekar rajongói a nemzeti lobogót lengetik.".

Gábor Kálmán szerint a magyarok nyitottsága kétirányú: a fiatalok 25 százaléka tanulni, 37 százaléka pedig dolgozni szeretne külföldön (a legfõbb célországok Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, de egyre népszerûbb Franciaország és jó néhány dél-európai ország is). Ma már egyre többen vállalnak munkát a tanulás mellett, sõt, a szigetre érkezõk egytizede - felszolgálóként, tudósítóként, szociális munkásként - a helyszínen dolgozik.

A Felsõoktatási Kutatóintézet tanulmányaiból kiderült, hogy a fiatalok számára az állam megszûnt az elsõ számú "problémamegoldó" lenni, egyre fontosabbnak tartják az állampolgár szerepét, az idén már több mint 40 százalékuk kapcsolatban van valamilyen civil szervezettel. A Szigetre továbbra is a generációk békés együttélése jellemzõ, a 30- 40 évesek is kijönnek, de jelentõsen nõtt a 17! év alatti látogatók száma is" - mondta Gábor Kálmán.

A Felsõoktatási Kutatóintézet munkatársai 1997 óta kutatják a Sziget Fesztivált, idén több mint negyven munkatársuk - köztük szegedi, budapesti, kolozsvári egyetemisták - kérdezi a látogatókat. A Sziget-kutatást ez évtõl az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztõ és Kommunikációs Központ koordinálja.